Nem sikerült Tarlós István látogatása a budapesti Szent Imre kórházban, de arról hogy miért maradt el a független főpolgármester-jelölt és a főigazgató találkozója, az eset szereplői másként vélekednek. Hétfőn délután háromnegyed 5-kor szólt a kórház portása, hogy Tarlós István mintegy negyven fős csapattal, kampánystábbal, tévésekkel, újságírókkal kint várakozik a bejáratnál. Amikor lementem a kapuhoz, nem Tarlós úr, hanem egyik pr-osa jött oda, és közölte, hogy a főpolgármester-jelölt a főigazgatóval szeretne - a megbeszéltek szerint - találkozni" - mondta az Indexnek Szatmári Andrea a kórház pr-vezetője.
A kórház kommunikációs ügyeiért felelős Szatmári közölte, hogy a főigazgató, László Imre már elment az intézményből, és nem tudnak arról, hogy meg lett volna beszélve a találkozó.
Mit mondott Tarlós?
"Ekkor odajött Tarlós úr, akinek kezet nyújtottam, de nem fogadta el. Kértem tőle 5 perc türelmet, míg a helyzetet tisztázom. Erre ő közölte: Nem várok semmit. Én ezt a kórházat megjegyzem magamnak" - emlékezett vissza Szatmári Andrea, aki némi fenyegetést hallott ki Tarlós szavaiból. A stáb és az újságírók ekkor elvonultak.
Szatmári elmondta, Tarlós és más politikus sem jöhetett volna be stábjával a kórházba, ha előre megbeszélte volna. A Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának határozata szerint kampányidőszakban politikus csak magánemberként látogathat közkórházat, közölte Szatmári Andrea.. "Erre a betegek nyugalmának megőrzése miatt van szükség" - mondta.
Tarlós persze tagad...
Tiszta Döbrögi, nem??? :)