Súlyos testi sértés miatt indult eljárás egy 16 éves bökönyi fiú ellen, aki ököllel úgy megütötte az öccsét pofonvágó tanárt, hogy a pedagógusnak eltört az orra, közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.
A rendőrség honlapján közzétett közlemény [1] szerint a kamasz csütörtök kora délután, a lakásuk közelében ütötte meg a 39 éves férfit.
Az eset előzménye, hogy a tanár a helyi általános iskolában történt verekedés miatt kérdőre vont egy tízéves kisfiút. A gyerek szidni kezdte tanárát, majd hazaindult. A pedagógus utána ment, hogy a szülőkkel is megbeszélje a történteket. Az utcán a gyerek ismét szidalmazta őt, erre a férfi pofonvágta a gyereket.
A kisfiú bátyja - szintén az iskola tanulója - ekkor ütötte meg a tanárt, majd dulakodni kezdtek, míg végül egy utcabeli férfi szétválasztotta őket. A rendőrség vizsgálja a tanár büntetőjogi felelősségét is.
Elsőre azt mondtam, ok, védje meg... aztán végigolvasva már másképp látom :)
Felmerült bennem a kérdés, mi a faxt keres a 16 éves bökönyi fiú az általános iskolában tanulóként? Én 14 évesen befejeztem :)